Fazekas István

(Nádudvar, 1924. 04. 18. – Hajdúszoboszló, 2007. 12. 26.)

fazekas,
népi iparművész,
a Népművészet Mestere

Fazekas István egy több száz éves múltra visszatekintő fazekas dinasztia tagja. Nádudvaron született Fazekas Lajos és Csizmadia Ilona második gyermekeként. A hat elemi elvégzése után gazdálkodni vágyott, de édesapja kívánságára mesterséget tanult. Rövid időre kerékgyártó-, majd kereskedőinasnak szegődött, végül a nádudvari gazdasági iskolában folytatta tanulmányait 1940-ig.

Szinte észrevétlenül szívta magába a fazekasmesterség alapjait. Az agyagozás volt a kedvenc játéka, hamar megtanult korongozni is.

Tizenhat évesen édesapja, id. Fazekas Lajos inasa lett, nála szabadult fel. Az inasévek alatt elsajátította a festett és mázas tömegáru gyártásának mikéntjét. A fekete kerámiáét nem, mert ebben az időszakban nem készítették Nádudvaron.
A második világháborúban 7 hónapot töltött Besztercén, ahol megismerkedett a kályhacsempeüzem munkájával, termékeivel. Összesen 14 hónapig volt katona, egészen 1945 tavaszáig.

Még abban az évben vándorútra indult. Elsőként Hajdúszoboszlón, Kepes Ágnes iparművész műhelyében kapott lehetőséget az újabb eljárások, technikák megismerésére, egy új szemlélet befogadására. Ez az öt év meghatározónak bizonyult számára. Eljutott a hódmezővásárhelyi Agyagipari Szövetkezetbe, majd a Kőbányai Porcelángyárba, rövid ideig dolgozott a debreceni Alföldi Cserépkályhagyárban is.

A Fazekas családot 1951 nyarán kérték fel a hagyományos nádudvari agyagipar újjáélesztésére. A technológiát id. Fazekas Lajos, a mintázást felesége, Csizmadia Ilona őrizte meg, és kezdte újra. Fazekas István 1952-ben kapcsolódott be aktívan a munkába.

Az ifjú Fazekas István elkötelezte magát a népművészet megújítása, az új népi iparművészet kialakítása mellett. A Népi Iparművész (azaz a népművész) elismerést 1952-ben, a Népművészet Mestere kitüntető címet 1954-ben nyerte el a nádudvari fekete kerámia kimagaslóan magas művészi továbbfejlesztéséért, népszerűsítéséért. Hajdú-Bihar megye első, az ország legfiatalabb mestere volt.

Kerámiái jó néhány belföldi és külföldi kiállításon hirdették a magyar népművészet színvonalát és mesterük tehetségét. Brüsszelben a világkiállításon és Genfben maga is járt, itt bemutatókat is tartott. Cserepei eljutottak más földrészekre is, például Kanadába, Indiába és Törökországba.
Hajdúszoboszlóra 1973-ban költözött. Itt alakította ki műhelyét, építette fel és nyitotta meg múzeumát 1976-ban.

Gyűjteménye fennállása alatt több százezer érdeklődőt, köztük sok külföldit is vonzott. Múzeuma mindig nyitva állt az emberek előtt. Míg egészsége engedte, megmutatta azt is, hogyan készülnek a cserepek. Munkásságát 1994-ben Hajdúszoboszló Városért kitüntetéssel ismerték el. Haláláig személyesen szolgálta a várost, a magyar kultúrát, azóta szellemiségével, művészetének magas értéket képviselő tárgyi emlékeivel mutat utat.